A cikk szerzője libanoni születésű amerikai állampolgár, aki az USA-beli Indiana Egyetem (Bloomington, Indiana), klasszika filológia professzora, valamint az Amerikai Filozófiai Társaság tagja.

A tudósok sok történetet jegyeztek le a középkori iszlám társadalomban jelenlévő tolvajokról és az általuk elkövetett lopásokról. A téma érdekessége a mai olvasó számára, annak megismerése, hogy hogyan alakult ki a tolvajok irodalmi kategóriája a klasszikus arab, adab irodalmi művekben. A cikk tulajdonképpen egy tanulmány, amely a mára már klasszikussá vált bűnügyi történetek bemutatásával, valamint azok formai és szerkezeti elemzésével mutatja be a tolvajok irodalmi ábrázolását, illetve mint független irodalmi kategóriát, amely jelentős hasonlóságokat mutat más klasszikus arab, adab anekdotai kategóriákkal, mint például a hívatlan vendégek (tufaylis) vagy okos őrült férfiak ( uqala al-majanin). Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy ezek a történetek az irodalmi kategóriák körébe tartoznak, és nem alkotnak szükségszerűen társadalom-történeti kategóriákat.

A tanulmány három klasszikus arab irodalmi mű fejezeteiben vizsgálódik, nevezetesen:

1. Ibn al-Jawzi: „Akhbar al- Adhkiya”,

2. ar-Raghib al-Isbahani: „Muhadarat al-Udaba wa-Muhawarat ash-Shuara wal-Bulagha”

3. Tanükhi: „Kitab al-Faraj a d ash-Shidda”.

Mindhárom mű különböző szövegkörnyezetben mutatja be a tolvajokat, például Ibn al-Jawzi a dhaka okosságot vagy szellemességet mutatja be, az ezzel foglalkozó fejezetében, amelynek címe „ Fi Dhikr Turaf min Fitan al-Mutalassisin” (A tolvajok okosságáról, megjegyzések az anekdotához). Másrészt, ar-Raghib al-Isbahani a tolvajokról szóló fejezetét még szélesebb kategóriával, a bátorsággal egészítette ki. Al-Tanükhi a kakukktojás ebben a csoportban, mivel nála a tolvajokról szóló fejezet tágabb, karakter-típusokra osztott mű, de a szerencsétlenség után a cselekmény nyugvópontra jutásán alapszik. Ezután a szóban forgó fejezet általában nem a tolvajok okosságának, eszességének bemutatásával foglalkozik, mint az például Ibn al-Jawzi-nál látható, hanem azon módszer kihangsúlyozásával, amely segítségével a lopás áldozata képes volt kiszabadítani magát a szorult helyzetéből. Ily módon az okosság középpontba történő helyezése ellentétes értelművé változik. Végül, al-Faraj ba d ash-Shidda utal egy olyan speciális elbeszélés mintára, amelyet sem Ibn al-Jawzi sem ar-Raghib fejezetei sem tartalmaznak, a tolvajok és a lopások bemutatásainál és szövegkörnyezetében.

Az egyszerű hasonlatosság mindhárom forrásnál lehetővé teszi azok egyszerű, leszűkített anekdotikus forrásként történő elemzését, átfedésként az anekdotikus formák, közös magatartásformák a lopás és okosság vonatkozásában, továbbá a hasonlóság a tolvajok saját magukról kialakított képe tekintetében.

A legeredményesebb módszer az anekdotikus források elemzésére, egy adott arab adab karakter-típus vonatkozásában, a formai kategóriák szétválasztása, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a jellegzetes cselekményeket, majd a szóban forgó karakter-típus természetét ábrázolják. A formai kategóriák szétválasztása az anekdotákban lévő szerepek szétválasztásából keletkezik, egy V. Propp értelmezése szerinti, mint a személyiségszerep önmaga vonatkozásában történő megjelenése a kibontakozó történetben. Ily módon az elbeszélés úgy tekinthető, mint a szerepek sorozata, és ez az a pozíció, amely egy sorozaton belül megadja magának a formának a jelentősségét. V. Propp értelmezése szerinti szerep Bremond szerint történő újragondolásával az tovább elemezhető, interfészként a cselekmény és szerepek között. Egy ilyen jellegű elemzéssel az anekdoták elbeszélő szerkezete, továbbá az azokban szereplő tolvajok szerepe is felfedhető.

A cikk írójának a fentiekben ismertetett megállapításai alátámasztásaként konkrét klasszikus arab, adab anekdoták ismertetésével mutatja be a fent említett elemzési módszert.

I. Lopás = Dhaka típusú anekdota

Ibn al-Jawzi

1. anekdota

Egy ember aludni ment egy mecsetbe, a feje alatt egy táska, abban 15.000 dinár volt. Hirtelen azt érezte, hogy valaki kihúzza a feje alól a táskát, ekkor rémülten felébredt és észrevette, hogy egy fiatalember elvette a táskáját és elkezdett futni vele. Ezért az ember felállt, hogy fusson a tolvaj után, de nem tudott, mivel a lába, a sarkáig ki volt kötözve a mecset végéhez.

Ez az anekdota mutatja be a legegyszerűbb formai típust a tolvajokról szóló anekdota-forrásgyűjteményen belül, az ún. Lopás = Dhaka anekdotát. A tolvajnak aktív szerepe van, és elviszi az áldozat tulajdonát, ez utóbbinak passzív szerepe van. A tolvaj követi el a bűncselekményt – Ő a javak eltulajdonítója -, amely lehetővé teszi, hogy őt egyértelműen tolvajként definiáljuk, ez a szerepe. A tolvaj további szerepe az Ő Dhaká cselekménye is, az a fortély, amellyel az áldozata lábát kikötözte, hogy ne tudja őt utolérni. Ez a fortély alapvetően a lopás cselekményéhez kapcsolódik, azonban elemzés szempontjából különbözik attól. Ennek a két különböző cselekménynek a hatékony kombinációja, ill. együttléte határozza meg anekdota formáját. A lopás cselekménye szoros kapcsolatban van a tolvaj által alkakamazott Dhaka cselekményével. Ez az ún. egyszerű szerepű, kettős természetű (lopás = dhaka típusú) anekdota.

2. anekdota

Egy ember, aki elindult, hogy valakitől egy lovat lopjon, végül bement a gazdája házába. A gazda és a felesége leültek vacsorázni a sötétben, a tolvaj mivel ő is éhes volt csatlakozott hozzájuk. A tolvaj kinyújtotta a kezét a tálért. A gazda nem tudott a tolvajról ezért a tolvaj kezét ragadta meg. Így a tolvaj a feleség kezét ragadta meg a másik kezével. A feleség megkérdezte férjét, hogy mit tett a kezével. A férj azt gondolta, hogy a felsége kezét fogta meg. Elengedte a tolvaj kezét, aki cserébe elengedte a feleség kezét. A feleség nem tudta, hogy a tolvaj kezét fogta, a tolvaj megfogta a férj kezét. A férj megkérdezte feleségét, hogy mit tett a kezével, ennél a pontnál a feleség elengedte a tolvaj kezét és a tolvaj elengedte a férj kezét. A gazda ezután aludni ment és a tolvaj ellopta a lovat.

A tolvaj aktív szerepben van itt, eltulajdonította a lovat. Ugyanakkor az Ő Dhaka cselekménye is jelen van, az étkezési helyzet manipulálása révén, oly módon, hogy a tolvaj jelenléte rejtve marad. Így ez az anekdota ugyanazt a formát mutatja, mint a korábbi, azaz ez is egyszerű szerepű, kettős természetű (lopás = dhaka típusú) anekdota.

Ebben az esetben könnyebb megkülönböztetni a Dhaka cselekményt a lopás cselekményétől, két okból is: 1. ez nincs közvetlen kapcsolatban a lopással 2. a Dhaka csak azért szerepel itt, hogy megvédje a tolvajt a tettenéréstől. Ez a különbség magának az anekdotának kettősségét tükrözi vissza. Azonban, a cselekmények nem igazán különülnek el, mivel az ételből való evés szintén a lopás egyik formájának minősül, valamint a tettenérés elkerülése szintén része a sikeres lopásnak. Ezért ez az anekdota is Lopás = Dhaka típusú anekdoták közé tartozik.

II. Lopás + Dhaka típusú anekdota

A Dhaka tényét azonban nem kell összekapcsolni a lopással. Sokkal inkább jellemzőek azok az anekdoták, amelyekben a lopás cselekménye egyértelműen megkülönböztethető a Dhaka tényétől, ez az ún. Lopás + Dhaka típusú anekdota

1. anekdota

Egy tolvaj bement egy férfi házába és ellopta a bútorokat. A férfi felkiáltott: „Milyen szerencsétlen ez az éjszaka!”, amelyre a tolvaj így válaszolt: „Nem mindenkinek!”

Ebben a rövid anekdotában a tolvaj még mindig aktív szerepet játszik, mivel ellopta az áldozat javait, aki passzív szerepben maradt. A lopás cselekedete egyértelműen jelen van. Érdekesebb viszont a Dhaka tett elhelyezése a történetben, amely a tolvaj áldozatnak – a szerencsétlen természetű éjszakára válaszként – adott megjegyzésében testesült meg. Ily módon a Dhaka ténye ugyanolyan egyértelműen jelen van itt, mint a lopás ténye, azonban jelentősen elkülönül attól, nincs kapcsolatban azzal. Ezért ez ún két szerepű, a lopást követő (lopás + Dhaka típusú) anekdota.

A Dhaka cselekmény potenciális elkülönülése bármilyen lopástól jól látható egy híres tolvajról, Ibn al-Khayyata-ról szóló történetben. Ibn al-Khayyata egy híres tolvaj volt az irodalomban, kifinomult tolvaj képességei miatt, egy középkori Arsene Lupin-ként emlegették.

2. anekdota

Basra városában, egy pénzváltó elaludt zárt ajtók mögött, amelyeket őrök vettek körül. Az ágyában hirtelen felébresztette őt Ibn al-Khayyata, aki 500 dinár összegű kölcsönt kért tőle. A pénzváltó pénzt adott Ibn al-Khayyata-nak, ez utóbbi figyelmeztette a pénzváltót, hogy ne kövesse őt, különben megöli. A pénzváltó képtelen volt kitalálni, hogy a betolakodó hogyan tudott bejutni hozzá, de nem beszélt senkinek a történtekről. Néhány éjszakával később hasonló módon felébresztették, és megint Ibn al-Khayyata volt, aki azért jött, hogy visszafizesse a kölcsönt. A pénzváltó nyugtázta a visszafizetést. Ibn al-Kayyata elmagyarázta a pénzváltónak, ha netalán úgy kívánná, ő könnyen ki tudja rabolni őt. A pénzváltó azután elfogadta a visszafizetést és megkérte Ibn al-K.-t, hogy ne jöjjön hozzá ilyen módon, jöjjön el inkább nappal az üzletébe, vagy akár küldjön egy ügynököt, ha szüksége van pénzre. Ezután a tolvaj elküldte ügynökét a nappali órákban és ez a megegyezés egy ideig folytatódott, amíg a tolvajt el nem kapták.

Ebben az anekdotában nincs jelen a lopás cselekménye, hiszen a híres rabló, amíg betört a pénzváltó házába addig nem rabolta ki őt. Az Ő Dhaka cselekménye felülmúlja a lopás cselekményét. Mivel a híres tolvaj szerepe ill. a bűncselekmény itt egyértelműen nincs jelen, ezért az anekdota teljes egészében besorolható a Lopás + Dhaka kategóriába.

Az anekdota további elemzése során megállapítást nyert, hogy a tolvaj aktív szerepet játszott, az ügynök nem elkövetője, hanem előidézője volt a Dhaka cselekményének

Az áldozatok szerepe, ebben a két anekdota típusban, Lopás = Dhaka és Lopás + Dhaka , a béketűrés volt mindkét lopás és mindkét Dhaka tekintetében.

III. Áldozat = Dhaka típusú anekdota

Léteznek ugyanakkor a tolvajlásról szóló forrásgyűjteményekben olyan történetek, amelyekben ezek a formák, szerepek keresztezik egymást, ezek az ún. Áldozat = Dhaka típusú anekdoták.

ar-Raghib al-Isbahani

1 .anekdota

Egy nyeregtáskát elloptak valakitől, és azt mondták az áldozatnak, ha elmondja valakinek, akkor „Ayat al-Kursi” majd bevégzi! Az áldozat azt kiáltotta, hogy egy teljes Korán van abban.

Ebben a történetben a rabló nem jelenik meg, egyszerűen csak elmeséltük a történetet. A tolvaj titokban marad. A tolvaj aktív, az áldozat passzív szerepben van. Dhaka szempontjából viszont az áldozat aktív szerepet játszik a rablást illető kihívásra adott válaszában. Ezért három szerep van az Áldozat = Dhaka típusú anekdotában: 1. lopás (rejtve marad a tolvaj) 2. harmadik fél részéről, az áldozat verbális megszólítása, 3. az áldozat Dhaka cselekményének ábrázolása.

2. anekdota

Egy szamarat elloptak valakitől és ennek a valakinek egyik barátja, sem mondta el ennek a valakinek, hogy őt vádolják a szamár „kivasalásával”. Azután egy másik barát megjegyezte, hogy a vád a lovászfiútól származik. Végül, az áldozat azt válaszolta:”Ó emberek, és a tolvajt nem vádoljátok?”

Mint minding az áldozat visszanyeri aktív szerepét és a Dhaka -val szemben közvetítő szerepe lesz. De ez az aktív szerep nincs hatással a lopásra, így ez a forma közelebbi kapcsolatban van a Lopás + Dhaka típussal, mint a Lopás = Dhaka típusú anekdotákkal.

IV. A meghiúsult (sikertelen) lopás típusú anekdota

Nem mindegyik lopás jár sikerrel, így ezen esetekben a lopás, csak kísérlet marad. A meghiúsult lopás típusú anekdoták kettős szereppel rendelkeznek: 1. a lopást megkísérlik, 2. a lopás azonban nem sikerül, meghiúsul, az áldozat Dhaka cselekménye miatt, ezért a lopás aktív szerepe itt passzív szerepbe vált át.

Ibn al-Jawzi anekdota

Egy vallásos idős nő egyedüli fia pénzváltó volt, aki rendszeresen távol volt otthonról és ivott. A nap végén azonban hazament egy pénzes-zsákkal, amelyet anyja egy speciális vasajtóval zárható szobában rejtett el. Egy napon egy tolvaj elhatározta, hogy ellopja azt, és ezzel a szándékkal betört az öreg nő házába. Az idős nő enni kezdett, a tolvaj azt gondolta, hogy nemsokára aludni megy, és akkor ő ellophatja a javait. De, az evés után imádkozni kezdett, amely az éjszaka feléig tartott. A tolvaj aggódott, hogy reggelig nem tudja megszerezni a zsákot.

Elhatározta, hogy tesz valamit. A házban talált csomagolópapírral betekerte magát, majd tömjént öntött magára és elkezdett lemenni a lépcsőn, keményhangon sírva, hogy megijessze a nőt. De a nő erős volt, gondolta, hogy tolvaj van nála, és félős hangon megkérdezte, hogy: „Ki az?” A tolvaj válaszolt, hogy:”Ő Gabriel Arkangyal és azért jött, hogy megvédje az Ő egyetlen fiát”. A nő megkérdezte a tolvajtól, hogy sajnálja-e fiát. A tolvaj elmondta, hogy őt nem azért küldték, hogy megölje őt, hanem azért, hogy a pénzes zacskóra vigyázzon…”

Ennek az anekdotának az irodalmi sikere számos elemének köszönhető, mint például a csel természete, hogyan fordult az ismét annak létrehozója ellen. A tolvaj egyértelműen megpróbálja elrabolni a nőtől annak javait, ezért cselhez folyamodik. De ezt a próbálkozást az áldozat meghiúsítja, azáltal, hogy saját Dhaka cselekményét alkalmazza, így a passzív szemlélőből aktív, cselekvő szereplő lesz.

ar-Rághib al-Isbahani anekdota

Egy idős nő sátrába behatoló tolvajnak nem sikerül végrehajtania a lopást, mivel az idős nő fortéllyal – hangosan ismételgette a szomszédok nevét, Umar, Bakr és Saqr mintha a saját fiait hívná, de a valóságban ezzel hívta segítségül a szomszédokat – megakadályozta azt.

A lopási kísérlet akkor történik, amikor a tolvaj belép a nő sátrába, létrehozva ezzel az első szerepet, azonban a nő a Dhaka útján megakadályozza a lopást, azaz egy másik, ill. második szerep jelenik itt meg, a verbális csel.

Mindkét anekdotában az áldozat Dhaka cselekménye közvetlenül a lopásra vonatkozik, ill. annak megakadályozására.

A meghiúsult lopásról szóló anekdota típusnál az áldozat Dhaka cselekménye jelentősen különbözik az Áldozat = Dhaka típusú anekdotáktól, ahol a Dhaka egyértelműen elkülönül a lopástól. Az előbbinél a második szerep a cselekmény-típusok szélesebb választékát kínálja.

Ez a legjellemzőbb típus al-Faraj ba d ash-Shidda, Al-Tanükhi anekdotáinak többségében. Ezek a történetek olyan helyzetekkel foglalkoznak, ahol az áldozatok szorult helyzetükből kimentik magukat. Az Al-Tanükhi anekdotáknál a történet elbeszélése hosszabb, mint Ibn al-Jawzi és ar-Raghib al-Isbahani anekdotáiban.

V. A Kettős lopás típusú anekdoták

anekdota

Két tolvaj ellopott egy szamarat, majd az egyik közülük elment a szamarat eladni. Az úton a tolvaj egy emberrel találkozott, akinél egy halakkal teli edény volt. A potenciális vevő átadta edényét a tolvajnak, amíg ő tesz egy próbakört a szamárral, így is tett, majd elmenekült a szamárral együtt egy sikátorban.. Amikor a tolvaj a társához visszatért, annak kérdésére elmondta, hogy eladták a szamarat ugyanazon áron, mint amiért azt megvették és a nyereségük egy halakkal teli edény.

Ebben az anekdota típusban két tolvaj lop el egy szamarat, amelyet azután ellopnak tőlük. Az első szerepben, a szamár ellopásakor a tolvajok aktív szerepben vannak, majd a második szerepben (a második lopásnál) áldozattá válnak. Ez egy ismerős komikus szerkezet – a rabló és a kirabolt -, mely az anekdota formáját teljes egészében jellemzi.

De mi történik akkor, amikor az eredetei tulajdonos nem marad tétlen és visszaszerzi az ellopott javait, egy másik (második) lopás útján? Ezek lesznek a

VI. A Visszalopás típusú anekdoták

Ezt az anekdota típust Ibn al-Jawzi és az Al-Tanükhi anekdoták, jelentős változatokban tartalmazzák.

1. anekdota

Egy ruhakereskedő fiatal korában tolvaj volt, amit később megbánt. Egy éjszaka miután bezárta az üzletét hazament. Egy tolvaj, aki üzlettulajdonosként volt öltözve elment, hogy kirabolja a ruhakereskedő üzletét. Elhitette az őrrel, hogy Ő a ruhakereskedő, és neki még van egy kis munkája. Segítséget kért az őrtől, hogy világítson neki gyertyával, majd a gyertyát elvette az őrtől és úgy tett, mintha a könyvelést nézné át. Az őr így nem kételkedett, azt hitte, hogy az igazi tulajdonos dolgozik. Hajnalban a tolvaj teherhordókat kért az őrtől, majd elvitetett azokkal 4 csomagot, és adott az őrnek 2 dinárt a szolgálataiért.

Reggel jött az igazi tulajdonos, akinek az őr megköszönte a 2 dinárt. A tulajdonos nem akart hinni a fülének, de amikor kinyitotta üzletét, meglátta a gyertyát és a pénztárkönyvet a földön. Hivatta az őrt, és kérte tőle azt a teherhordót, aki elvitte a csomagokat. A tulajdonost a teherhordó elvitte oda, ahová a csomagokat vitték, távol a folyóparttól, a sivatag közelében. Ott megtalálták egy ház szobájában a csomagokat. A szobában egy fekete ruha volt a fogason. A tolvaj, amikor látta, hogy mi történt önkéntes teherhordóként segített levinni a folyópartra a csomagokat, a fekete ruhát a vállára dobva. Ott a tolvaj kérte a tulajdonost, hogy a ruháját ne vigye el. „Ó testvérem, az Én Istenem legyen Veled! Visszakaptad a csomagjaidat, hát hagyd meg nekem a ruhámat!” Az üzlettulajdonos nevetett, nem bántotta a tolvajt, még ajándékot is adott neki, de kérte, hogy bánja meg tettét, majd megtorlás nélkül elengedte a tolvajt.

Ebben a típusban két szerep van, az elsőben a tolvaj ellopja az áldozat javait, (ténylegesen megszerzi azokat), és a másodikban az áldozat újra visszaszerzi az ellopott javait (a tolvajt üres kézzel hagyja).

Az ismertetett anekdota kapcsolatot mutat a Kettős Lopás és a Visszalopás típusú anekdotákkal. Az üzlettulajdonos kettős azonosságával, áldozat és a valaha volt tolvaj feltételezi a kapcsolatot a tolvaj és áldozat között, de az elbeszélésben összekeveredik a két figura azonossága. Nem mindegyik visszalopás típusú anekdota tartalmaz tetteit megbánó tolvajt.

Nyilvánvaló, hogy a Dhaka , az okosság jelentős szerepet játszik ezekben a történetekben. Nemcsak a javak visszaszerzése igényel okosságot, eszességet azok tulajdonosától, hanem az eredeti lopást elkövető tolvajtól is. A lopások többsége cselek, fortélyok útján kerül kivitelezésre, még ha nem is úgy történnek, ahogyan az a Lopás + Dhaka formájú anekdotákban van, vagy amikor az okosság (a csel, a fortély) ábrázolása következetesen hiányzik a történetből.

De a tolvaj okossága vagy eszessége, többet jelent, mint segítséget a lopásban, hiszen az okosságával, eszességével keresi meg a tolvaj a „maga kenyerét” azaz az ellopott tulajdont. Ezt az értékrendszert jól ábrázolja a következő anekdota.

2. anekdota

Egy pénzváltó, akinél zsák volt, elhalad egy csapat tolvaj mellett, amikor egy tolvaj a csapatból hencegni kezdett az egyik társának arról, hogy ő meg tudná mutatni, hogyan lehetne a pénzváltó zsákját ellopni. Követte a pénzváltót hazáig. A pénzváltó otthon ledobta a földre zsákját és egy pohár vizet kért a rabszolgalánytól. Ekkor a tolvaj beosont a házba, elvette a zsákot és győzedelmesen visszament a társaihoz, akik nem értékelték tettét, mivel igazán nem tett semmit és nem volt szép, hogy hagyta, hogy a rabszolgalányt büntesse meg a pénzváltó helyette. A tolvaj megkérdezte tőlük, hogy akkor mit tegyen, hogy megvédje lányt a büntetéstől és a pénzt is, elvegye.
A tolvaj visszament a pénzváltó házába, aki éppen verte a rabszolgalányt. A tolvaj azt mondta, hogy ő a szomszéd kereskedő szolgája és átadta a következő üzenetet neki:

„Az én Gazdám üdvözöl Téged, és azt mondja neked, hogy meg kell változnod, ledobtad a zsákodat az üzletben, elmentél és otthagytad azt, ha mi nem vesszük észre, akkor ellophatták volna.” A tolvaj elővette a zsákot, amit a pénzváltó felismert. A tolvaj megkérte a pénzváltót, hogy írjon neki számlát, az bement a házba, ekkor a tolvaj fogta a zsákot és elment.”

Ez az anekdota világosan bemutatja a tolvaj okosságát, aki képes kétszer is ellopni a zsákot, de sokkal több annál, mivel az nem elegendő egy tolvajnak, hogy egyszerűen csak ellopja a javakat, és ezt úgy kell megtennie, hogy azt harmadik fél számára fizikai bántalom és sérülés nélkül tegye.

Érdemes megfigyelni azt a tényt, hogy az első lopás után a tolvaj társai azt mondták a tolvajnak, hogy:

„Nem tetted meg, nem fejeztél be semmit!”(„ma amalta shay an”)

Ez legalább részben hivatkozás a csel (a fortély) hiányára az első lopásban. Az okosság, a Dhaka törvényesíti a lopást. Ez pontosan ugyanaz viselkedés, mint amit V.S. Naipaul „Trinidad” c. művében megtalálhatunk, és amelyet ő úgy nevez, mint a csaló „értéke”.

„Miután egy Trinidadi nőt becsapott egy tisztességtelen koncertszervező, a nő unokaöccse, helyi dialektusban elmagyarázta a nő reakcióját: Ő nem érezte, hogy kirabolták, úgy érezte, hogy 2 dollárt fizetett az intelligenciáért.”

Ez az ötlet nem szokatlan a klasszikus arab irodalomban.

A cikk szerzője egy korábbi tanulmányában szintén bemutatta, hogy a tufayli (hívatlan vendég) szintén törvényesíti az ő betolakodását. Hasonlóképpen nyilvánvaló, hogy a maqamat hősének okosságát és briliáns beszédét jól kompenzálja a fondorlatos úton megszerzett nyereség.

A tolvajok másik minőségét is érdemes kihangsúlyozni, amely szerint a klasszikus arab, adab irodalomban szereplő lopós hősök általánosságban idegenkednek az erőszaktól. A tolvajok al-Faraj műveiben részben kivételt képeznek ez alól, mivel közülük sokan útonálló rablók és néhányan közülük fenyegetőznek vagy erőszakot alkalmaznak.

A klasszikus arab, adab irodalomban szereplő tolvajokat azonban egyértelműen meg kell különböztetnünk azoktól a tolvajoktól és bűnőzöktől, akiket a detektív vagy a bűnüldöző anekdotákban mutatnak be néhány klasszikus műben.

VII. Kapcsolatok, azonosságok az egyes anekdota típusokban

Ha a lopások formáit egy működő rendszerként nézzük, láthatjuk, hogy majdnem hasonló cselekmények történnek mindkét oldalon a tolvajok és áldozataik között. Mindkét oldalnak lehet aktív és passzív szerepe. Vannak tolvajok, ahol a Dhaka különbözik a lopástól (Lopás + Dhaka típus), mivel léteznek olyan áldozatok is akiknél a Dhaka különbözik az ő áldozattá válásuktól (Áldozat = Dhaka típus).

Vannak áldozatok, akik követik a tolvajok példáját, azért, hogy visszaszerezzék javaikat (Visszalopás típusú anekdoták), éppúgy, mint azok a tolvajok, akik saját maguk válnak áldozattá (Kettős Lopás típusú anekdoták). Végül a Meghiúsult Lopás típusú anekdotáknál áldozat oldalán lévő Dhaka szemben áll a tolvaj oldalán lévő Dhaka -val.

A tolvaj és áldozat szerepek eljátszása nagyon hasonló, így azok potenciálisan felcserélhetők egymással (pl. az üzlettulajdonosnak öltözött és annak viselkedő tolvaj, vagy az igazi üzlettulajdonos, aki követi a tolvaj lépéseit, hogy visszaszerezze az ellopott javait), a szerep azonosságok átvételével. Ez a körforgás teljes, mivel az utánzás utánzása azonossággá, ill. azonossági folyamattá válik.

Ez a burkolt azonosság a tolvaj és áldozat között valójában páratlan a lopásról szóló, klasszikus arab, adab forrás-gyűjteményben található anekdotákban.

Az arab csalók, szélhámosok között csak a tolvajok azok, akiknek tevékenysége törvénytelennek minősül, definíció szerint. Ezért szükségszerűvé válik enyhíteni – ha eloszlatni nem tudjuk -, el kell „homályosítani” a tolvajok és áldozataik közötti megkülönböztetést. Csak ily módon mehetnek ezek az irodalmi tolvajok a klasszikus arab szélhámos hősök Pantheon-jába.

Azt gondolom, hogy a házi dolgozat forrásául szolgáló cikkben megismert szórakoztató, de ugyanakkor a mai ember számára igen elgondolkodtató klasszikus arab – számomra különös tekintettel a furfangos, de erőszakmentes – történetek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a tolvajok önálló helyet (kategóriát) foglaljanak el a klasszikus arab irodalomban.